2012. június 22., péntek

Meggyes mandulás muffin




Mivel érik a meggy, mit is lehetne készíteni, mint meggyes süteményt. Ami a mandulát illeti, nem voltam túl bizakodó egy korábbi jégkrém után, de nagyon jól kiegészítik egymást a meggyel. Meg is lepett, hogy mennyire ízlik ez a muffin (amit itt találtam). Sokkal ínycsiklandozóbban nézne ki, ha megszórtam volna mandulapehellyel, de hát nem két fillérbe kerül, úgyhogy ezt nem tettem meg. Azt hiszem, hogy ezt még jó párszor meg fogom sütni, és arra is kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet málnával. Mandula helyett pedig ki lehet próbálni dióval, vagy mogyoróval is, úgyhogy elég szabadon variálható a recept:

Hozzávalók:

  • 150 g porcukor
  • 1 tk vaníliás cukor
  • 1 tojás
  • 175 g görög joghurt (én kefírt használtam)
  • 125g olvasztott margarin
  • 200g liszt
  • 1 tk sütőpor
  • 100g darált mandula
  • 250g magozott, felezett meggy

Először megolvasztjuk a margarint, és egy kicsit hűlni hagyjuk, amíg ledaráljuk a mandulát.

Ezután a porcukrot, a vaníliás cukrot, a tojást, a joghurtot és a margarint robotgéppel összedolgozzuk. Apránként hozzákeverjük a sütőporos lisztet, majd a mandulát, és végül egy fakanállal beleforgatjuk a meggyet is.

Amíg a muffinformába kanalazzuk a tésztát, a sütőt előmelegítjük 180 fokra. A recept szerint 20 percig kell sütni, vagy amíg a muffinok meg nem nőnek, és meg nem barnulnak. Én több mint 45 percig sütöttem, és a végén a hőfokot is feljebb állítottam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...